2010. június 17., csütörtök

Nagy nap a mai

Anyukám délután megy élete első szülői értekezletére a bölcsibe. Nagyon izgul és remeg a gyomra mindentől.
Kíváncsi vagyok, majd mit fognak ott mondani neki. Minden esetre azt látom, hogy mindig könnybe lábad a szeme, ha elmegyünk a bölcsi mellett és sóhajt egy nagyot, hogy ősztől majd én is oda fogok járni. Egyik nap hallottam, amint mondta apának, hogy bele se mer gondolni, hogy mi lesz majd a hirtelen jött sok szabadidejével és hogy fogja kibírni, hogy ne szaladjon le hozzám, ha hallja, hogy sírok.
Azt meg kell említeni, hogy az erkélyről a bölcsi udvarára lát és mindent hallani. Még el is pityeredett, hogy mi lesz majd, velem, az ő kicsi lányával és mi lesz majd vele az ő kicsi lánya nélkül.
Na de majd meglátjuk, hogy hogy alakulnak a dolgok.

Holnap jövök beszámolni az értekezletről.

2010. június 11., péntek

Megjött

A héten megérkezett a levél a Bölcsiből. A szüleim már nagyon vártál és amikor megjött koccintottak is rá.
A levélben az állt, hogy ősztől mehetek a szomszédunkban található bölcsibe. Voltam már benne, de egy irodában anyáék beszélgettek egy nénivel, kitöltöttek valamilyen papírt és jöttünk el. Azt mondták, ez volt a beíratkozás. Azt láttam már, hogy az udvaron nagyon sok a játék és sokszor előfordul, hogy hozzám hasonló babák kint játszanak. Szeretnék én is közéjük menni, de anya azt mondja, hogy majd csak ősszel szabad.
Megígérem nektek, hogy majd részletesen beszámolok mindenről, ami ott történik.

Anya jövőhéten megy szülői értekezletre. Nagyon izgul és nagy lázban ég, mert ilyenen még nem volt és ez lesz az első neki. Majd erről is beszámolok.